Téma javaslatomhoz mindig jól jön, ha figyelem magam és az érzéseimet. Őszintén megmondom; tele vagyok csalódottság érzéssel, amit a harmadik heti karantén állapot okoz bennem. Külső és belső hatások ezek, és úgy látom, hogy ezzel nem vagyok egyedül.

Klienseim, családtagjaim is kisebb-nagyobb dühöt, frusztráltságot élnek át. Ennek következtében bennük is kialakult a csalódottság érzés. Ezt akkor érezzük, amikor valamit, amit vártunk nem történik meg.

Mi vezet ide? Az, hogy valamit vártam, hogy legyen és nem történt meg.

Tegnap olvastam egy nagyon jó megfogalmazást az elvárásról; " az elvárás nem más, mint várakozó állásban lévő neheztelés”.(Anna Lamott)

Tudom, hogy valamennyiünknek, - nekem és neked is - rengeteg elvárásunk volt és van azzal kapcsolatban, hogy most vagy holnap vagy egy hét múlva, éppen mit csinálnánk. Sajnos ez a globális járványhelyzet okozta karantén miatt, most egyáltalán nem fog megtörténni.

Biztos vagyok abban, hogy ha a csalódottság valamelyik érzelmi színezetét (düh, fusztráció, félelem) éled át Te, férjed vagy gyermeked, az azért lehet, mert még nem dolgoztátok fel magát a csalódottságot, amit ez a vészhelyzet okozott bennetek. Sajnos ez egyáltalán nem könnyű! Én is méllyen érzem ezt.

Egyátalán, megengedjük magunknak ezt a nehéz érzést?

Nem hiszem, mert olyasmin megyünk át, amire egyikünk sem volt felkészülve. Egyikünk sem tapasztalta meg korában, senki sem tudja, mi történik, mit is csináljon! Ezért inkább gyorsan megoldó-üzemmódba kapcsolunk.

Igazam van?

Gondoljuk végig, hogy mennyi minden program lehetőségtől estünk el a közeljövőben? Nem csak mi, hanem a gyerekeink is!!

Gondoljunk vissza a tavaszi sportok lehetőségére, micsoda eszköz ez a feszültség kiengedésére, akárcsak egy tavaszi szünet. Milyen szép ünnep egy érettségi diplomaosztó, a húsvéti vagy a pészach ünnepünk, nem beszélve valamelyik családtagunk születésnapjáról és még sorolhatnám!

Mindannyian tesszük a dolgunkat, megpróbáljuk a legjobban csinálni, megpróbálunk megfelelni a hétköznapi feladatainknak. Még ilyen helyzetben is. Azonban magán(szak)emberként azt látom, hogy

· muszáj lesz beszélnünk ezekről a csalódásainkról,

· muszáj könnyítenünk és engedélyt adni magunknak, hogy érezzük ezt a nehéz érzést.

Miért?

Mert ha ezt nem tesszük meg és nem tudatosítjuk, nem adjuk meg magunknak a lehetőséget, hogy feldolgozzuk, akkor fel fogunk robbanni! Te vagy a másik mindenféleképpen ki fog akadni.

Egyre fesztítenek a komolyodó egzisztenciális szorongásaink, melyek fakadhatnak abból, hogy én vagy férjem elveszíheti a munkáját, hogy nem tudjuk kifizetni az albérletet, hogy nem látogathatjuk meg a szüleinket vagy a barátainkat. Ezek elvezetnek a legfájdalmasabb érzéshez, amit úgy hívunk, hogy veszteség. Szó szerint gyászolunk valamit, amire vártunk, hogy megtörténjen.

Tudom, hogy nehéz benne maradni ezekben a fájdalmas érzésekben. Ez az egyik legnehezebb dolog a világon, ezért inkább rögtön a megoldó módba váltunk.

Miért? Mert nehezünkre esik látni, hogy akit szeretünk éppen szomorú vagy csalódott, vagy fél.

Azzal, hogy megnevezed az érzést, segíthet neked abban, hogy gyorsabban feldolgozd. Erre szolgál a Női Közösségünk gyógyító ereje.

Átbeszélünk majd néhány eszközt is, amivel még könnyebben fel lehet dolgozni mindezeket.

Találkozunk holnap 20.00 órakor. Jelentkezz itt egy email címmel.

Szeretettel várlak: Ráchel