Bántani sokféleképpen lehet, fizikálisan és mentálisan, szóval, tettel, érzelmekkel. A bántalmazások gyakori közös tulajdonsága az áldozathibáztatás, az áldozat részéről pedig a szégyen és a bűntudat, amely a legerősebb tabuk egyike.

Egy bántalmazási helyzetben van bántalmazott és van elkövető. Nemtől függetlenül bármelyik lehet egyik és másik is. Mégis, a szomorú adatok azt mutatják, hogy a nők elleni férfierőszak egyre nyilvánvalóbbá és tarthatatlanabbá válik az egész világban. Gyakran a jogi, a terápiás megközelítések, de még a társadalmi közbeszéd is kizárólag az erőszak szélsőséges és tragikus megnyilvánulásaival foglalkoznak. Talán azért, mert az látható; egy szorítás, egy fenékre suhintás, egy pofon, stb. És ide sorolható a szexuális bántalmazást is. A karantén ideje alatt érzékelhetően nőtt az ilyen típusú bántalmazások száma. Az összezártság különösen a családon belüli erőszak melegágya volt.)

Mit nevezünk nők elleni erőszaknak? Minden kényszer vagy korlátozás a nők szabadságával, méltóságával szemben: a felelősségek elmúlasztása, hatalommal való visszaélés, erőszak és uralom (Luis Bonino, 2006). Mindez megnyilvánulhat fizikai, verbális és szexuális módon is.

Beszéljünk tabuk nélkül arról, hogy mitől érzi magát rosszul olyan sok nő, anélkül hogy meg tudná nevezni annak okát?

A bántalmazás szemmel kevésbé látható formája az úgynevezett hétköznapi láthatatlan erőszak, amit sokan nem is neveznek annak. Egy sértő mondat, lekicsinylő megjegyzés kimondása: „Te erre úgysem vagy képes, meg se próbáld!” vagy „Na, látom, a karantén alatt nálad sem volt zárva a hűtő.” Vannak mérgező mondatok, amelyek úgy kezdődnek: „Ha szeretsz, akkor megteszed, hogy…" vagy "Azt hittem, jelentek neked annyit, hogy…” Vajon a szeretet feltételekhezkötése milyen érzéseket vált ki a másikból?

Ennek tipikus példája, amikor a nő hangot ad az érzéseinek, de a partnere ahelyett, hogy elismerné azokat és megfelelően reagálna rájuk, valami hasonlóval utasítja el, esetleg „leszólja”: amikor a nő azt mondja: „ …rosszul éreztem magam, amikor ezt és ezt mondtad...", a válasz gyakran: „ …nem tudom, miről beszélsz, már megint túl érzékeny vagy!” Ezekben az esetekben a nő kételkedni kezd saját észlelésében. Hogy miért? Mert a bántalmazó érzelmileg megzavarja, manipulálja, és mert gyerekkorában arra tanították, hogy nem számítanak az érzései. Ilyen helyzetekben megszólal benne egy hang, ami azt sugallja, hogy ha beszélni kezdene, ha kifejezné szükségleteit, ha nem-et mondana, akkor el fogják ítélni, nem fogják meghallgatni, megérteni, sőt, bántani fogják.

Ha a nő nem ismer fel időben a láthatatlan (hétköznapi) erőszakot, és nem tesz ellene valamit  (sokszor addig évek telnek el), akkor az egyre mérgezőbb légkörben elvész az életenergiája, pszichés egyensúlya felborul, elveszti önállóságát és integritását. Tapasztalatom szerint a szóbeli bántalmazók ex-partnerei sokszor csak később ismerik fel egykori érzéseiket, sajnos csak azután, hogy már kiléptek a kapcsolatból, ha ez egyáltalán megtörténik. Legtöbbször ezek a nők még a bántalmazás hatásaival sincsenek tisztában, így amikor érzékelik a káros következményeket, nem ismerik fel, hogy a manipulatív manőverek okozzák azokat és pont ezek miatt tudnak nehezen szembeszállni velük. Ezek a nők elvesztik hangjukat.

A láthatatlan erőszak a brutálisabb, fizikai bántalmazáshoz hasonló, csak intenzitásában enyhébb hatásokat vált ki, amelyek rendkívül károsan hatnak az életminőségre. A nő pszichésen túlterhelődik, elveszíti azokat az érzelmi tartalékokat, amelyeket saját maga és létszükségletei kielégítésére fordíthathatna. Csökken a személyes kompetenciaérzése, ami lassítja személyes fejlődését, korlátozza szabadságát és egyre inkább hatástalan énvédelmi reakciókat vált ki nála, mint például a panaszkodást. Ha a helyzet megoldatlan marad, mindezek az idő múlásával csak romlanak. 

A láthatatlan erőszak csökkenti a nő bátorságát, a hatékony kritikára, tiltakozásra, gondolkodásra és cselekvésre való képességét, és ily módon képtelenné teszi egy saját életterv kidolgozására és megvalósítására. Sérül az önbecsülése és önmaga előtti hitele, növekszik a kedvetlensége és a bizonytalansága. Emiatt inkompetensnek, vesztesnek, érzelmileg kívülállónak, tehetetlennek éli meg magát, ami egy meghatározhatatlan rossz közérzetet, ingerültséget okoz. Végül azt érzi, hogy elege van a kapcsolatból, és mivel erre látszólag semmi oka, elkezdi önmagát vádolni, mert nem ismeri fel a láthatatlan bántalmazás jellemzőit.

Rendkívül fontos, hogy beszéljünk a láthatatlan erőszakról is, mert minden nőnek időben fel kellene ismernie azt — az elkövetőnek nem fűződik érdeke a változáshoz, s némely esetben nincs is tisztában tettei súlyával. A téma valóban nem könnyű, de ha nem beszélünk róla, bizonyítottan még nehezebbé válik.