Skip to main content
Segítünk!

Pszichoterápia

Egyéni pszichoterápia

Az egyéni pszichoterápia többek között szorongásos zavarok, önértékelési zavarok, szociális szorongás, traumák, poszttraumás betegségek, pánik, depresszió, evészavarok, túlsúly, és bizonyos pszichoszomatikus betegségek esetén nyújthat segítséget. 

Az embert helyezi a középpontba, a figyelmet rá összpontosítja. A pszichoterapeuta tudományosan kidolgozott módszer szerint jár el, módszereit szakmai tudásából és tapasztalatából meríti. A pszichoterápia egyik jellegzetessége, hogy megismételhető törvényszerűségekre épül. Ezért csak azt tekinti ténynek, ami megfigyelhető, irányítható, objektív körülmények között megismerhető. Sikere ellenőrizhető. 

Minden terápiás irányzatnak, technikának meg van a saját hatásmechanizmusa. Miközben nagyon fontos, hogy valamennyien tisztába legyünk azzal, hogy a változásért mindenkinek önmagának kell tennie. A terapeuta szakértőként terelgeti kliensét, valahogy úgy, mint egy idegenvezető, aki körbevezeti a látogatóit saját házuk termeiben. (I. D. Yalom, 2002.) Azonban a terápiához bátorságra, elköteleződésre és felelősségvállalásra van szükség, valamint arra, hogy készek legyünk feláldozni eddigi gondolkodásunkat és viselkedési mintáinkat. Az is lehet, hogy bizonyos dolgokat el kell engedni a változásért cserében, viszont a befektetett munka hosszútávon megtérül. 

Minden ember rendelkezik azzal a vele született erővel, hogy változtathat, átalakulhat személyesen, kollektív módon és globálisan is. Aki viszont nem akar változni, az nem fog tudni felkészülni a világban zajló változásokra sem. 

A pszichoterápia célja

A pszichoterápiás ellátás eredményei lehetnek a hatékonyabb kommunikáció és problémamegoldás, szabadabb döntéshozatal, mélyebb érzelmi élet, az elszigeteltség érzésének csökkenése, zavartalanabb emberi kapcsolatok, az önbizalom növekedése, egy értelemmel telibb életvitel, nagyobb saját érzelmi mozgástér, teljesebb belső szabadság, stabil integritás.

Hogyan történik?

Az első találkozás alkalmával egy 60 perces beszélgetés során felmérem az állapotát. Előfordulhat, hogy egy beszélgetés önmagában nem elegendő. A pszichés állapot alapos felméréséhez ma már hozzátartozik objektív mérőeszközök használata is. Ez kicsit hasonló az orvossal való találkozáshoz, amikor laborvizsgálatok készülnek. Amennyiben pszichoterápiás ellátásra kerül sor, annak során az állapotváltozás követése érdekében kérdőívek kitöltésére is szükség lehet. Amennyiben rendelkezik korábbi pszichológiai kezelésről szóló egészségügyi dokumentációval, kérem, hogy azt az első találkozásra hozza el. 

A pszichoterápia alapfeltétele egy bizalomteljes, személyes kapcsolat, amit veszélyeztet, ha párhuzamosan két helyre jár. Ezért a szakmai alapelvek közé tartozik, hogy egyszerre csak egy pszichoterápiás kezelésben lehet részt venni.

Csoportos pszichoterápia

A csoport gyógyító ereje

A csoportos pszichoterápia az egyénihez hasonlóan pszichés problémák megoldásához nyújt segítséget, különösen akkor, amikor valakinek a szociális viselkedésével, viszonyaival vannak nehézségei.

Egyik lényeges hatóereje a kapcsolati aspektus: a pszichés zavar esetén a torzult személyközi kapcsolatok hatékony módosításán keresztül érjük el a tünetek javulását vagy teljes megszűnését. Ezen túl, a kölcsönös bizalom és megértés a csoport általi elfogadáson keresztül javítja az önértékelést. 

Bizonyos esetekben a csoportos pszichoterápia kiegészítheti az egyéni pszichoterápiát, és viszont: a csoportos pszichoterápia során kiderülhet, hogy egyes problémákat egyéni keretek között tovább, még hatékonyabban lehet kezelni.

A pszichoterápiás csoportok esetén a foglalkozások lehetnek hetente, kéthetente vagy havonta. A havi rendszeresség általában 150-250 órás csoportok esetén indokolt, és egy teljes hétvégét vesz igénybe. 

A jelentkezés egy pszichoterápiás csoportba ugyanúgy elköteleződést igényel, mint az egyéni terápia. A csoporttagok számítanak egymásra, mindenki egyformán fontos és ha "hiányzik", akkor valóban hiányzik. 

Hogyan gyógyít a csoportos pszichoterápia?

  • Nyugodtan lehetek őszinte, mert nincs közöm a többiek életéhez,
  • kiderül, hogy mások is küzdenek hasonló nehézségekkel, 
  • kiderül, hogy tudok másoknak is segíteni és egyszerre kaphatok sokféle szempontot, 
  • kitapasztalhatom, hogy különféle emberek hogyan reagálnak a dolgaimra
  • nem kell mindent elmondanom, mert mások elmondják helyettem,
  • nagy biztonságot ad, hogy ennyi emberre támaszkodhatok,
  • sokan figyelnek rám és támogatnak,
  • visszajelzést és megerősítést kapok,
  • hasznossá tehetem magam mások számára, ez pedig növeli a kompetenciaérzésemet, önbecsülésemet,
  • a technika segít abban, hogy megértsem kapcsolataim működését,
  • bátran dolgozhatok olyan témákkal, mint a felelősségvállalás, a saját korlátok átlépése, az alapvető elszigeteltség, a létezés kiszámíthatatlansága, a szembenézés az elmúlással, a halállal és halandósággal, az életvitelemet érintő következményekkel.

Pszichoterápiás csoport


Új 250 órás női önismereti csoport

Róza Ráchel vezetésével

A csoportfoglalkozások összesen 250 órát ölelnek fel, így lehetőségünk nyílik igazán mélyen megismerni önmagunkat.

A jelentkezések a 2022 őszén induló új csoportra vonatkoznak!

A 2022 második felében induló csoport időpontjai:

  • 2022. augusztus 27 - 28.
  • 2022. szeptember 24 - 25.
  • 2022. október 29 - 30.
  • 2022. november 26 - 27.
  • 2022. december 17 - 18.
  • 2023. január 28 - 29.
  • 2023. február 25 - 26.
  • 2023. március 25 - 26.
  • 2023. április 22 - 23.
  • 2023. május 27.-28.
  • 2023. június 16. 15.00-21.00, 17 - 18. utolsó hétvégi alkalom

Pszichoterápiás módszerek

Pszichodráma

A pszichodráma olyan technika, amely az egyéni belső pszichés tartalmak, élmények, konfliktusok megjelenítésére törekszik.  A módszert Moréno dolgozta ki, aki a csoporton belül teret kínált az egyénnek, hogy a drámajáték során megjeleníthesse önmagát, a problémáját és megoldatlan konfliktusait. Pszichodráma csoportokban a tagok váltakozva lesznek főszereplők (protagonisták), akiknek problematikája és annak lehetséges megoldásai jelentik a fő témát néhány csoport ülésen keresztül. 

Mi történik a drámában?

Ennek a technikának az egyik ereje abban rejlik, hogy az egyén átveszi és átéli a másik élethelyzetét, nézőpontját, szerepét. Mindent átélhet, ami eddig számára csak az ő nézőpontja szerint volt valóságos. Megérezheti a másik embernek az érzéseit, fájdalmait, örömeit és szomorúságát, megértheti, mit gondol. Ez a dráma egyik fő technikája, úgy hívjuk, hogy szerepcsere. Innentől ott dolgozik benne a másik hangja. És egyszer csak minden világos lesz, megérti ennek az embernek a választásait, viselkedését, tetteit és gondolatait. Így a játékban szerzett tapasztalat, az érzelmi katarzis és a játék alatt átélhető újfajta megoldások és viszonyulás megélése adja a terápiás hatás fő erejét. A tapasztalatok, érzések, élmények közössé tételén keresztül válik a játék a csoportfolyamat részévé.