Női létünk egyik legmeghatározóbb folyamata ahogy Anyává válunk. Ahány nő, annyi belső út. 

Ahány nő, annyi történet 

• a fogantatásról, a várandósság hónapjairól, a szülés megéléséről és a gyerekekkel megélt hétköznapokról,
• vagy az örökbefogadás lépéseiről,
• vagy annak a döntésnek a meghozataláról, hogy gyermek nélkül szeretnénk teljes életet élni. 

Az is lehet, hogy az úton megélt veszteségek könnyítéséhez van szükségünk segítségre. Vagy arról lenne jó beszélni, amit még magunk is előtt is szégyellünk anyai szerepünkkel kapcsolatban. 

Számtalan, a társadalom által nyíltan vagy burkoltan megfogalmazott elvárással találkozunk szembe nap, mint nap.  Mindenki tudni véli, hogy milyen is egy ‘jó anya’. Miközben az anyák számtalan esetben magányosan küzdenek a családi, egészségügyi, oktatási, foglalkoztatási nehézségekkel, a megélt tapasztalataikat gyakran megkérdőjelezik a körülöttük lévők. A várandósságot például a közhiedelem gyakran a pszichés jóllét és kiegyensúlyozottság érzéseivel társítja - úgy vélik ez az időszak védelmet nyújt a pszichés problémákkal szemben is. A szülés során az ellátórendszer hiányossága miatt elszenvedett traumákat gyakran eltúlzottnak minősítik. Mindezek következtében a terhesség és gyermekágy alatti depresszió az esetek jelentős  részében diagnosztizálatlan és kezeletlen marad. Felismerését nagyban nehezíti az is, hogy a várandósság és gyermekágy alatt tapasztalható diszkomfort érzések és a hangulatzavarok tünetei között sok a hasonlóság és az anyák gyakran félnek bevallani negatív érzéseiket - tartva a betegség okozta szégyentől, stigmatizációtól.

A folyamatos anyai minőségünkben való kételkedés és bizonytalanság gyakran állandó bűntudattal is társul. A saját megoldatlan nehézségeivel elárasztott anya pedig nehezen tud megbirkózni a mindennapos kihívásokkal. 

Életmentőek lehetnek ilyen helyzetben a képzett segítők, szakemberek, a női körök és a környezetünkben lévő támogató nőtársak, akik meghallgatnak, segítséget tudnak nyújtani. Enyhülést hozhat az a tudat is, hogy nem vagyunk egyedül. Nőtársaink megosztott történetei ebben erősítenek meg minket.