Amikor nincs lejjebb, bent ragadnak a szavak.

Az esély pedig NEM a megbocsátást jelentette, sokkal inkább a megértést, az összefüggések feltárását és a rossz irányba vezető ösvények eltorlaszolását.

Próbáltam hamar elaludni, a királyfira gondolni, meg a királylányra a gyémánt erdőben.

…gondolatok félig megírt jelentkezésem felett Ráchel induló pszichodráma csoportjába.

Az önelfogadásom akkora szabadság, hogy sosem gondoltam volna.

Elhittem, hogy mindenki undorító, dagadt disznó, aki harmincnégyesnél nagyobb ruhát hord.

A legjobb lesz, ha elvetetem, ismételgette.

Azonnal észrevett engem ő is. Messziről éreztem, ahogy megugrik a szíve. 

A föld alatt volt a börtön, se hang, se levegő nem szűrődött be soha. 

Aztán csak ültem és vártam. Vártam, hogy hazajöjjön végre. De nem jött. Nem jött egészen hajnalig.

Az anyai szeretet sokak számára annyira egyértelmű és sokan el se tudják képzelni, milyen az, ha nincs. 

Ráchel vagyok. Gyerek, unoka, kislány, kamaszlány, nagylány, feleség, anya és Nő.

Mára, érett nőként igyekszem mielőbb ágyba kerülni a kiszemelt széptevővel.

Nem kell mindig mindent jól csinálni. Elég - elég jónak lenni.

Megállapították, hogy anorexiás vagyok. Én csak tiltakoztam, és nem fogadtam el a diagnózist.