Gyász, feldolgozás és felépülés

Azt gondolom, nincsen olyan ember, aki élete folyamán ne találkozna a veszteség érzésével. Noha szeretnénk elkerülni, a gyász természetes és elkerülhetetlen jelenség, A folyamaton mindenki átmegy, aki veszteséget él meg. 

A gyász szakaszait tekintve többféle tagolás létezik, vannak 3,4,5 szakaszos elméletek is. Bármelyiket is vesszük alapul, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a szakaszok nem választhatók el élesen egymástól. Inkább beszélhetünk egy folyamatról, melyben az érzések lassan, fokozatosan nyúlnak, simulnak át egymásba. 

A szakaszok tulajdonképpen egy keretrendszer részei, amelyek segítik azt a lelki folyamatot, amelyben megtanuljuk életünket élni az elveszített szeretett személy nélkül. 

Noha a halál tabu témáink egyike, a veszteségről mindenképpen hasznos beszélni, hiszen a gyászolóknak megnyugvást ad, ha látják, hogy nincsenek egyedül a néha bizony rémisztő érzéseikkel. 

Az érzelmek feldolgozására azért is érdemes odafigyelni, mert ha elfojtjuk őket, akkor más módon, de elő fog furakodni az életünkben. 

Sokk, tagadás és izoláció

A halál hírének érkezésekor sokan reagálnak tagadással. „Nem hiszem el, hogy ez velem történik” A tagadás egyfajta önkéntelen védekezési mechanizmus, mely később és fokozatosan simul át értelmezhető elfogadásba.Ezt a szakaszt egyfajta bénultság és lelki kiüresedettség jellemzi, előfordulhat, hogy a gyászoló nem is tud tisztán gondolkodni, vagy beszélni. Nem érti mi történt és azt sem, hogy miért vele történt ez a szörnyűség. 

Testi tünetek is jelentkezhetnek, fulladásérzet, légszomj, torokszorítás, étvágytalanság, álmatlanság, gyengeség, szédülés, emésztési problémák.Ezek a tünetek a feldolgozás folyamán lassan enyhülnek, majd elmúlnak. 

Harag

Az érzelmek kavalkádja a jellemző, legerősebb érzelem ilyenkor a harag. A gyászoló sokszor keresi a felelősöket, de előfordul, hogy önmagát hibáztatja a halálesetért. Ilyenkor a bűntudat erősen törhet felszínre. Sokan számolnak be arról, hogy mérgesek, dühösek a másik ember boldogságára, akinek még megvan a szerette. Újabb érzés a „gonoszsága” miatt érzett lelkiismeretfurdalás. 

Néhányan megrekedhetnek ebben a fázisban, egyszerűen nem tudnak másra gondolni, nem tudnak tovább lépni. A temetés fordulópont lehet, azonban ezután is hullámzó az érzelmi állapot. A megkönnyebbülés, harag, szomorúság, bűntudat érzései váltogatják egymást. 

Sokan válnak visszahúzódóvá, néhányan kötekedővé válnak. Jellemző az elhunyttal való beszélgetés, akár pörlekedés. 

Alkudozás

A harmadik szakaszban a gyászoló megpróbál egyezségre jutni magával. Többféle módon próbálkozik, hogy elfogadja a helyzetet, hogy kijöjjön a nagyon nehéz érzésekkel teli állapotból. Jellemző érzés a lelkiismeret furdalás.Ilyenkor merülnek fel az olyan kérdések, mint: „ha idejében elvittük volna orvoshoz” „ha határozottabbak lettünk volna vele”. Lassan tud megbékélni a gondolattal, hogy nem rajta múlott, hogy ő mindent megtett, amit az adott helyzetben meg tudott tenni. 

Átdolgozás

Ebben a szakaszban már a tudatos emlékezés dominál, előkerülnek a szép emlékek is. Csökken a veszteség nehéz érzéseinek, valamint a tesi tünetek intenzitása is. A racionális elfogadás erősödik. Noha a gyászoló gondolatainak középpontjában még mindig az elhunyt áll, az érzelmek intenzitása csökken és megkezdődik a tudatos elfogadás. 

Elfogadás

Ebben a szakaszban a veszteség már nem köti le a gyászoló minden pillanatát és kezdetét veszi a külvilághoz fűződő új viszony kialakítása. Noha még mindig sokat gondol az elhunytra, de egyre inkább képessé válik a normális életvitelre, megtanul az elhunyt nélkül élni. Bár a hiány tovább él benne, de eltűnik a harag, a bűntudat, ismét tud örülni az élet szépségeinek, képes új célokat kitűzni és azokat megvalósítani. 

Hogyan dolgozható fel eredményesen a szeretett személy elvesztése? 

Mai világunkban a gyász megélése és feldolgozása nem könnyű folyamat. Ennek egyik oka a sokat emlegetett „rohanó világ”. Ahogy minden mást is gyorsan szeretnénk megszerezni, igaz ez a lelki egyensúlyunk visszaszerzésére is. A gyászon is gyorsan szeretnénk túllenni, nem adunk időt és nem hagyunk teret magunknak. A hagyományos rítusokat nem gyakoroljuk, más pedig nincs helyettük. A külvilág, a hozzátartozók is siettetik a gyászolót, aki nem akar terhére lenni másoknak, így jobb híján magába fojtja bánatát, haragját, lelkiismeret furdalását, szégyenét. És a gondolatot, hogy „vajon normális vagyok-e egyáltalán, hogy ezeket a szőrnyű érzéseket érzem.”Az amúgy is nehéz érzéseket tovább nehezíti az, ha nincs kinek elmondani a fájdalmat, nincs ki meghallgassa, megölelje a gyászolót. 

Pedig a gyászra időt kell hagyni. Nem véletlen, hogy hagyományosan egy év a gyász időszaka. Hiszen egy év alatt minden olyan ünnep megtörténik, ami a szeretett személyhez köthető. Születésnap, névnap, évfordulók, karácsony. Az első ilyen ünnep mindig megterhelőbb. 

Sokan a feldolgozást a felejtésben vagy az érzelmek elfojtásában látják, a megküzdési stratégia a munkába, különböző tevékenységekbe, esetleg alkoholba menekülés. Menekülés az„amiről nem beszélünk, az nincs is” homályos fátyla mögé. Pedig, a feldolgozás eszköze a „kívülre tevés”, mely magába foglalja a fájdalommal való szembenézést, az érzelmek elfogadását és az arról történő beszélgetést. Veszteségeinket a legtöbb esetben magunk is fel tudjuk dolgozni, ehhez alapvetően szükséges, hogy olyan emberek legyenek körülöttünk, akiknek beszélhetünk gondolatainkról, érzelmeinkről, aki meghallgatnak minket, empatikusak velünk. Vannak azonban olyan esetek, amikor nem, vagy nagyon nehezen megy egyedül. Nagyon hatékonyak a gyászfeldolgozó csoportok, melyek elfogadó és biztonságos légkörében nyíltan, tabuk nélkül beszélnek a csoporttagok az őket szorító érzéseikről. Itt nem kell attól tartani, hogy mit szól a másik, mert mindannyian ugyanazokkal a nehéz érzésekkel kell megküzdeniük. 

A csoporttagok pusztán a másik meghallgatása segítségével felismerhetnek olyan érzéseket, gondolatokat, amelyek segítik őket a tovább lépésben. 

Nemcsak halálesetre, de mindenfajta veszteségre, igaz, hogy a feldolgozott veszteség lehetővé teszi, hogy az elvesztett kapcsolatra és a szép emlékekre lelkiismeretfurdalás, bűntudat vagy fájdalom nélkül gondoljunk, és a múlton való folyamatos gondolkodás és a jövőtől való félelem helyett megéljünk a jelenben lévő életünket, valamint, hogy jelenlegi élő, tartalmas kapcsolatainkra fókuszáljunk.