A legszebb virág szirmai: közérthetően a nárcizmusról
Beképzelt, akaratos és önző. Manipulál, átver és kihasznál. Az egészséges és beteges nárcizmusról a sztereotípiákon túl.
Mi is az a nárcizmus?
Beképzelt, akaratos és önző. Manipulál, átver és kihasznál. Leggyakrabban így jellemzünk egy nárcisztikus személyt. Naponta születnek újabb és újabb cikkek, könyvek és videók, melyek a nárcisztikus személlyel való kapcsolattal és a tőle való megválás nehézségeivel foglalkoznak. Az ábrázolt személy leggyakrabban egy érzéketlen bántalmazó férfi, aki a végletekig kihasználja és megalázza párját vagy alkalmazottait, olykor barátait vagy családját is. Az egyes szerzők egészen máshová helyezik e fogalom kritériumait.
Mi is tulajdonképpen az a nárcizmus és kit nevezhetünk nárcisztikusnak?
A nárcizmus egy olyan pszichológiai fogalom, mely a személyiségfejlődésünk elengedhetetlen részét képezi. Saját magunk előtérbe helyezése, a megfelelő önbecsülés és önértékelés szükséges ahhoz, hogy képesek legyünk érvényesíteni magunkat. Mondhatnánk úgy is, hogy a nárcizmus a fejlődésünk motorja. A probléma ott kezdődik, ha a személyiség teljes mértékben ez a gondolkodásmód hatja át: saját fontosságát mindenkié elé helyezi. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság a nárcisztikus személyiségzavarban 3 vezető tünetet határoz meg: a nagyzást, a csodálat állandó igényét és az empátia hiányát. Ez azt jelenti, hogy ezek a személyek saját tulajdonságaikat és teljesítményüket mindenkié fölé helyezik, gyakran eltúlozzák, folyamatosan elvárják, hogy elismerjék és dicsérjék őket. Cserébe viszont ugyanezt nem tudják megadni. Nehézséget okoz nekik, hogy mások helyébe képzeljék magukat vagy hogy együtt érezzenek embertársaikkal. Ezek a vonások megnyilvánulhatnak a viselkedésben vagy csupán fantáziában.
A nárcisztikus személyiségzavar hátterének kialakulását a pszichológusok egy része egy fejlődési szakaszban való elakadásként értelmezi. Életünk egy korai szakaszában ugyanis teljesen természetes az, hogy folyamatos csodálatot várunk el, hogy úgy érezzük, a világ körülöttünk forog és az emberek feladata, hogy igényeinket észrevegyék és kiszolgálják. Ha fejlődésünk egészséges mederben halad, megtanuljuk szükségleteinket késleltetni, saját igényeinket olykor háttérbe szorítani vagy átalakítani, egyszóval megtanulunk alkalmazkodni a környezetünkhöz. Ehhez azonban szükségünk van arra, hogy kisgyermekként, a megfelelő életszakaszban megkapjuk azt6 a csodálatot, azt a figyelmet és elfogadást amire szükségünk van. Ha ez nem történik meg az énkép bizonytalanná és sérülékennyé válhat, ezt pedig a személyiség úgy próbálja meg ellensúlyozni, hogy saját maga egy felnagyított változatát éli meg és ezt közvetíti a környezetének is. Ez a nárcisztikus személy leginkább köztudatban élő formája, melyet a nyílt vagy grandiózus nárcizmusnak is nevezhetünk. Tapasztalatokon alapuló vizsgálatok az utóbbi évtizedekben azonban rámutattak arra, hogy létezik a nárcizmusnak egy úgynevezett rejtett formája. Ez esetben - a nyílt nárcizmussal szemben - az egyén inkább szorongó, szégyenlős, meghúzódik a háttérben és kapcsolataiban az esetleges kritika nyomai után kutat. A sérülékeny nárcisztikus borzasztóan vágyik a figyelemre, a sikerre, mások csodálatára, de ezt csak álmodozásban tudja megélni. Tehát mind a nyílt, mind a rejtett nárcizmusban hasonló működést figyelhetünk meg, ami két eltérő formában: míg előbbi viselkedésben, addig utóbbi fantáziában éli meg önmaga nagyságát. A nárcisztikus személyt nagyon könnyű megbántani, a legkisebb kritikára is heves haraggal reagálhat. Énképe rendkívül sérülékeny, bizonytalan, gyakori a háttérben jelen lévő intenzív szorongás, az alkalmatlanság és a képességek elégtelen volta miatt érzett intenzív aggodalom.
A nárcisztikus személyiségzavar a klinikai gyakorlatban „férfi betegségként” jelennek meg, azaz férfiakat sokkal hamarabb diagnosztizálnak ezzel a zavarral, mint nőket. Ennek oka lehet, hogy a gyakorlatban használt útmutatók által körülhatárolt kritériumok a köztudatban élő nárcizmus képét vázolják fel: a nyílt vagy grandiózus nárcizmusét. Egyes kutatások ugyanakkor rámutattak arra, hogy ha olyan kérdőíveket használunk a nárcisztikus személyiségvonások mérésére, melyek a rejtett vagy sérülékeny típus tulajdonságait is mérni képesek akkor a két nem között nem találunk különbséget. Mindemellett ezen vonások előfordulása mind gyakoriságban mind mértékben is évről évre nőnek. Felmerül a kérdés: mi lehet az oka ennek az egyre szélesebb rétegeket érintő jelenségnek?
Az európai ember úgynevezett individualista társadalomban él, azaz az egyén sikereit, teljesítményét tehetségét értékeli. Az ezredfordulón bekövetkezett „adatforgalom robbanás”, melyet az internet idézett elő, korábban sosem tapasztalt módon kötötte össze a világ különböző pontjain élő embereket és lehetővé tette a különböző tartalmak azonnali elérését. Az ember a kezelhetetlen mennyiségű információ ellen úgy védekezett, hogy a tartalmi mélységeket nélkülözve, csak a felszíni jegyekre fókuszálva választja ki a számára fontos információkat. A tömegből kitűnni pedig nagyon nehéz. Az állandó tökéletesség hajszolása kikezdi az személyiséget, megrengeti az egyén önbecsülését és önbizalmát. A társadalmunk „nárcisztikussá” vált, melyben az egyént minden arra ösztönzi, hogy legyen szebb, jobb, sikeresebb és gazdagabb a többieknél. Így hát nem csoda, hogy a téma ekkora hangsúlyt kapott napjainkban és a nárcizmust 21. század „népbetegségének”, tartják. Amennyire népszerű témakör, a nárcizmus épp annyira pejoratív közegben találkozhatunk vele a hétköznapokban, pedig mindnyájunk életében fontos szerepe van.
Az egészséges és a beteges nárcizmus közötti skálán minden ember elhelyezkedik valahol és elmozdulhat bármely irányba. Az egészséges önszeretet kifejlesztéséhez - mely olykor sok munkát igényel - pedig nem kell mást tennünk, mint elindulni önmagunk megismerésének barangoló ösvényén.
