Az -ÉN- és a menopauza  

Azoknak is, akik benne vannak és azoknak is, akik előtte állnak: a wilberi négy szempontrendszer első negyedével, azaz az ÉN területtel kezdjük a diskurzust a változókorról.

Manapság a középkorú életszakasz és benne a menopauza valamiféle olyan tabutéma lett, amiről még a nők sem beszélnek szívesen. Olyan, mintha minden veszteséggel járó állapot, legyen az például egy betegség vagy egy szerepvesztés, leértékelendő, rejtegetni való dolog lenne. Érthető hát, hogy ez az időszak miért olyan tünetgazdag, megterhelő és olykor megrázó sok nő számára. Közben pedig gyakran egyéb más krízisek is társulnak hozzá, tovább nehezítve a helyzetet.

Az egyik női páciensem 52 éves volt, amikor elmaradt a menstruációja.

Klári nem élte meg nagyon nehezen. A menopauzát az élet rendjének tartotta. Két gyermeke volt, akik már gimnáziumban tanultak, de még így is kisebb-nagyobb gondozást igényeltek. Férje, elfoglalt üzletemberként, szintén számított rá ügyeinek intézésében.

Első krízisét az hozta el, amikor a lánya elköltözött, amivel kapcsolatban első pillanatban nem érzett semmi fájdalmat. Bár tudta, hogy nem lesz női társa, akivel az apróságokat meg tudja beszélni, mégis elégedettség érzés volt a szívében. Tudta, ez is az élet rendje.

A következő, krízisnek számító esemény az volt, hogy munkahelyén nem őt választották meg vezetőnek, ámbár tapasztalata alapján erre minden esélye megvolt. Egy fiatalabb kolléganőt neveztek ki, ez pedig nagyon megviselte. Ekkor kezdődtek az éjszakai álmatlanságai, a korai ébredései. Semmi nem segített neki, se a nyugtató/altató, sem pedig kedvenc könyvének olvasása. Állandóan szomjas volt, hőhullámok és reumás panaszok gyötörték. Gyűlölte a "beteg öregasszony" szerepét. Nem ment orvoshoz, mert tudta, ezzel jár a változókor. Aztán elkezdett hízni, teltkarcsú termete egyre kigömbölyödött. Férje pedig szívtelenül gúnyolódni kezdett rajta.

Amikor a férfi egyre ritkábban ért haza különböző elfoglaltságokra hivatkozva, gyanakodni kezdett. Nyomozott a híváslisták között és az e-mailjeiben is. Ez igazolta félelmét azzal kapcsolatban, hogy a férje megcsalja. A barátnő nem egy fiatal lány volt, hanem egy vele egykorú nő. Ettől teljesen összetört és kedélyállapota a depresszió irányába sodorta őt. Olykor csillapíthatatlan indulat, máskor pedig a reménytelenség érzése és a motiváció hiánya gyűrte maga alá. Nem értette, hogy mi gyötri jobban: a pszichés állapota vagy a testi tünete.

Klárinak kirepülő gyermekei a férjét állították a középpontjába. Fájdalmas és megdöbbentő volt számára a kérdés: "Ki ez a férfi itt mellettem?".

A csak az "anya-apa működésmód" évekig elfeledteti a férfi-női viszony fontosságát, azaz rávilágít a kapcsolati ürességre. Vajon Klárinak és férjének milyen esélyei lettek volna házasságuk megtartására, ha még az első jeleket úgymond időben észlelik és nem odázzák el a valósággal való szembenézést?

A mai nők sokáig néznek ki fiatalnak: plasztikai beavatkozások, női praktikák, kozmetikumok segítenek szembenézni a múló idő kegyetlen igazságával. Viszont a gyakoribb pszichés és testi tünetek egyre hangosabban kiabálják: … kezdődik az idősödés!

Akik eddig főleg szépségükkel, külsejükkel élték meg a nőiségüket, azok sokkal nehezebben fogadhatják el, hogy egyre kevesebb férfi szem találkozik csábos pillantásaikkal.

Én úgy látom és szoktam is javasolni, hogy egy kreatív tevékenység kialakítása, egy új hobbi, vagy akár egy új hivatás felvállalása nagymértékben tud segíteni abban, hogy az ennek az életszakasznak törvényszerűen halmozodó kríziseit kompenzálja.

A menopauza a testi változások mellett sokaknál pszichés tünetekkel is jár: 

• alvászavar, szorongás, levertség a fenyegető idősödés miatt,
• női szerepveszteségek, anyai szerepveszteségek,
• foglalkozási szerepveszteségek,
• kiürült partnerkapcsolat.

Érdemes szakorvosi segítséget kérni, ha a fenti tünetek és/vagy a hozzá adódó testi nehézségek egyre elviselhetetlenebbek.

Az első negyed, az Én területe arra hív minket, hogy végiggondoljuk, hogy milyen érzéseink, hiedelmeink vannak, egyáltalán hogyan vagyunk éppen most a jelenlegi életszakaszunkban. Szerintem a változókor nem azt jelenti, hogy az életünk vége felé hajóznánk, sokkal inkább olyan ez, mintha végre az életünk értelme felé haladnánk.

Egyre több az olyan nő, akik egy bizonyos életszakaszukban nem igazán tudják, mit is akarnak kezdeni az életükkel, aztán 40 éves koruk után hirtelen úgy érzik, eljött az ő idejük és hirtelen megvilágosodnak. Ők áldással és átalakító erővel fordulhatnak a középkorúság élménye felé. Ehhez az is szükséges, hogy megváltoztassuk az erről az időszakról kialakult hidelemeinket, azokat a gondolatokat, amelyek zsigeri szinten a sejtjeinket látják el információval és okoznak negatív érzelmi állapotot.

Kedves hölgytársam! Van megoldás, ne csüggedj! Két dolgot is tudsz tenni.

Egyrészt felfedezheted és átalakíthatod a korlátozó gondolataidat, és helyükbe csak a határtalanságról szólókat engeded be. Hiszen a gondolataink a tapasztalatainkban tükröződnek vissza, legyen szó a testünk állapotáról, vagy akár a világ helyzetéről. Amennyiben egyedül nem megy, fordulj szakemberhez! A pszichoterápia abban segít, hogy újra tudjuk programozni a gondolatainkat, így változtatva meg a negatív érzelmi állapotunkat.

Másrészt ne aggódj, ha mára úgy érzed, hogy a hegy túloldalára értél, hiszen megváltozott a táj. Figyelem! Éppen most mozdítjuk el a hegyeket, itt, a közösségben és te is, egyénileg, mert képes vagy rá. Akárhány éves is vagy.

Most pedig nézz rá önmagadra és eddigi múltadra, vedd végig, mennyi mindent elmulasztottál már. Ne akard ugyanezt a hibát újra elkövetni! Hiszen az élet sokkal értékesebbé válhat akkor, amikor tudjuk, hogy kevesebb van már belőle. Ady így szól hozzánk: 

“Szállani, szállani, szállani egyre, új, új vizekre, nagy szűzi vizekre…

és 

...Új horizontok libegnek elébed, minden percben új, félelmetes az élet… 
Röpülj hajóm! Új horizontok libegnek elébed.”