...avagy az Élet és a Halál elválaszthatatlanságai...

Akár ezt a címet is adhatnánk e heti női körünknek. (összefoglaló az 5. virtuális női körről)

Az alábbi témák mindegyike egyetlen egy vonalra fűzte fel magát. A sorrend nem számított. A létezés állomásai vannak összekötve rajta. Figyeljétek csak!

• „új tervek a karantén utánra
• túlélésem, de nem akarok beszélni róla
• halál és annak miértje...
• férjem elvesztésének gyásza,
• látható és láthatatlan határok… külső belső, családi és

egyéni, fizikai-lelki-szellemi,

• én és testi veszteségeim,
• ki tart kit vagy mi tart meg kit?
• uralhatónak hitt sors (az uralhatóság) elvesztése”

Lehet, hogy a fenti témára néhányan azt felelitek, hogy ...elég már Rachel! Ne vakarjátok ott, ahol nem viszket! Minek ezzel mindig ennyit foglalkozni? Igen megértem azt, aki így gondolja.

Megértem, mert így is elég félelem van bennünk. Kinek tudatosan, kinek pedig tudattalnul de ott van bennünk. És talán igazatok van, minek emlékeztetni önmagunkat a félelmeink legszörnyűbbikére?

Miért foglalkoznánk a keserű és megmásíthatatlan valósággal?

Ha a Női Közösségünknek egyik célja a reménykeltés, akkor hát, miért kellene megidézni a remény gyilkos halált? A terápiának és sok más önsegítő csoportnak az a célja hogy élni segítsen és erőt adjon a csoport tagjainak. Akkor hát, miért ne maradhatna halál a halál pillanatára?

Tisztában vagyunk ezekkel a felsorolt kérdésekkel mi is de mégis mélyen felemelő volt kimondani egymás között az olykor kimondhatatlant. Őszintének lenni és elmondani, hogy mi az, ami halálosan viszket ott legbelül. Nem terhelve ezzel társainkat, gyermekeinket, idősődő szüleinket.

Kedvencem, Yalom professzor szerint a „hozzáállásunk a halálhoz hatással van arra, hogy miként élünk és fejlődünk, avagy hogyan ingunk meg és hogyan betegszünk meg.”

Szerintem ez az egyik legfontosabb üzenete a krízisnek, ami mindig meghívja a bennünk morajló halálfélelmet, mely óriási hatást gyakorol a mindennapjainkra. Nagyítóként működik és tolja bájos kis arcunkba azt, amivel dolgunk van.

Miután megvizsgáltuk valamennyiünk témáját (lásd lentebb) érezhetővé vált, hogy mind ugyanarra a megmásíthatatlan valóságra futott rá; arra, hogy létezésünk korlátokkal rendelkezik és az élet és a halál együtt és egymás mellett jár-kell mindennapjainkban.

Túlléptük a tervezett időt. 20,00-22.15 óráig beszélgettünk, és bennem sokáig ment tovább, majdnem mindegyik téma. Olyan, mintha ezek egymásba kapcsolódtak volna és kéz a kézben jártak közöttünk. Egyik kitárta magát és az hívta a következőt. Mindegyikben benne van az élet és a halál, amik elválaszthatatlanok egymástól. Ezért ennek figyelembevétele, és az ezekről folytatott beszélgetés, nem hogy nem teszi tönkre a minden napjainkat, hanem inkább meggazdagítja azokat.