Ahogy egyre jobban megfigyeled magad biztos Te is tapasztalod, hogy a negatív érzelmek sokszor erős késztetést okoznak arra, hogy együnk.

Ilyenkor teletömjük magunkat majd úgy érezzük, hogy megszüntettük az éhséget. Erős érzelmi hatásra ez az éhség átveszi felettünk a hatalmat, eluralkodik rajtunk és képtelenek leszünk kontrollálni. A felmerülő éhség nem egyszerűen a késztetésed lesz arra, hogy egyél hanem te leszel maga az éhség, mely kielégülést keres. Wilber azt mondja erre, hogy a világ étellé válik, Te pedig egy nagy száj leszel.

Születésünktől számított első évtől egy fejlődési létrán lépkedünk felfelé. Ebben az évben mindent a szánkon keresztül tapasztalunk meg, az egész világot. A csecsemő saját testével ismerkedik, teljes szimbiózisban van az anyjával és nem tudja megkülönböztetni önmagát a külvilágtól sem fizikailag, sem pedig érzelmileg. Ha hiba csúszik a fejlődés bármelyik szakaszába, -akár ebbe is-, az önazonosság egy része fixálódik erre a szintre. Hiába fejlődsz tovább és lesznek diplomáid és haladsz az életedben de ezt az alapvető készetetést viszed tovább.

Ott lesz a személyiséged részeként és a belső feszültség érzés vagy krízishelyzet ingerelni fogja. Így amikor kritikus helyzetbe kerülünk, - lásd karatén-, hajlamosak vagyunk vissza csúszni mindig a megelöző fejlődési szintre.

Fontos még azt is tudni, hogy mindegyik szinthez egy-egy fejlődési térkép tartozik. Sajnos a fejlődés alatt néha ezek meghibásodnak. A jó hír az, hogy ezeket a térképeket át lehet írni.

Az említett imaginációs gyakorlat segítségével a fejlődés első lépcsőjén fogunk dogozni. Lesz, akit érint és lesz, akit nem.

Szerettel: Ráchel