Transzgenerációs örökségünk

A transzgenerációs hatások témakörében jelentős kutatási eredmények bizonyítják, hogy az életünkre nem csak azok az események hatnak, melyeket személyesen megéltünk, hanem szüleink, nagyszüleink által megélt – főleg traumatikus események is.

Mit jelent az, hogy transzgenerációs sérülés és hogyan hat?

A transzgenerációs hatások témakörében jelentős kutatási eredmények bizonyítják, hogy az életünkre nem csak azok az események hatnak, melyeket személyesen megéltünk, hanem szüleink, nagyszüleink által megélt – főleg traumatikus események is. Emiatt transzgenerációs traumáról beszéltünk korábban, de ma már az előrevivő, adaptív örökség hatását is elismerve inkább transzgenerációs hatásokról. Számos magyarázat született arról, hogyan öröklődnek tovább generációról generációra ezek a hatások. Az epigenetikai kutatások a generációk közötti módosulás újfajta mechanizmusait leírva közvetlen magyarázó mechanizmust kínál a transzgenerációs átvitelre. Ez a biológiai fogalom olyan folyamatokra utal, amelyben megfigyelhető változás történik a fenotípusban vagy a génkifejeződésben, anélkül hogy a DNS alapszerkezete megváltozna.

Hogyan nyilvánul meg az életünkben a transzgenerációs hatás? Pozitívan és negatívan is, bár ez utóbbival szoktunk foglalkozni, hiszen a kellemetlen hatások jelentősen nehezíthetik az életünket. A szülők/ nagyszülők által megélt trauma hatása, mint például szorongás, rémálmok, emlékbetörések, dühkitörések közvetlenül és közvetve is befolyásolhatja az utódok életét. Közvetlen hatás lehet például, amikor a szülők által megélt háborús vagy egyéb trauma következtében fellépő PTSD (Poszt traumás stresszzavar) tüneteinek a gyerek szemtanúja, elszenvedője. Ilyen például a szorongás, az érzelmek kezelésének nehézségei, dühkitörések, pánikrohamok vagy lefagyás. A gyerek látja, hallja például, ahogy a szülő éjszaka rémálmokra ébred. 

Közvetett hatás lehet például a titok, amiről nem beszélnek, de benne van a levegőben. Ez a magány és elszigeteltség érzését kelti az utódokban. Az egyik leggyakoribb közvetett hatás, amikor a szülő saját sérültsége miatt nem képes érzelmi biztonságot nyújtani a gyereknek, nem képes a gondoskodó szülői szerepet betölteni. Ennek egy mégnehezebb változata, amikor a gyereken „veri le” akár szó szerint vagy verbális bántalmazással az őt ért sérelmeket. A közvetett hatásokhoz tartozik még az extrém magas elvárások a gyerekkel szemben, ami mögött az a ki nem mondott elvárás van, hogy ők majd begyógyítják a szülők/ nagyszülők sebeit. 

Mindezek szorongást, alacsony önértékelést, súlyos esetekben depressziót, szuicid hajlamot, önromboló viselkedést eredményezhetnek az utódoknál. A családállításban megfigyelünk egy olyan jelenséget is, hogy az utódok átvállalják felmenőik nehéz sorsát, ezzel fejezve ki hűségüket és szeretetüket az ősök iránt. 

Itt a női körben fontos felhívni a figyelmet a speciálisan a női traumákra, mint amilyen a szexuális kihasználás, bántalmazás, a gyermekáldással járó nem csak áldásos állapotok: gyermekvesztések, szülési traumák, nem kívánt terhességek. A nők családon belüli szerepe, jogai egyes családokban már 2-3 generáció óta megváltoztak, másoknál még csak a mostani generáció az, aki változtatni próbál. A nő „kötelessége” a házasságban felmenőinknél sokszor azt jelentette, hogy semmi kontrollt nem gyakorolhattak a saját testük felett. Így a kiszolgáltatottság, az áldozati lét volt generációkon keresztül a nők jussa. 

Bátor nők a transzgenerációban.

Szerencsére nem csak sérüléseket és akadályozó mintákat veszünk át felmenőinktől, hanem erőforrásokhoz is hozzáférünk. Minden családban vannak a „mintatörő” nők, az elsők a generációk sorozatában, akik másképp merik csinálni, mint az elődök. Ezért sokszor súlyos árat fizetnek, viszont a leszármazottakra már új erőforrásokat hagynak és azt a mintát, hogy: csinálhatod másként! 

Mai gondolkodásunkkal nehéz felfogni, milyen nagy bátorság, kitartás és eltökéltség kellett ahhoz, hogy egy nő szabadon válassza meg azt, hogy kivel szeretne élni, mit szeretne csinálni, hol szeretne lakni stb. A családból való kitagadás, a társadalom megvetése, kiközösítése volt gyakran az ára annak, ha egy nő szembe mert menni az elvárásokkal, a számára kijelölt úttal. 

Aztán voltak kényszerű helyzetek. Amikor nem azért ment el dolgozni egy nő, hogy megvalósítsa az álmait, hanem mert rákényszerült. Egyedül maradt a gyerekeivel, miután a férj nem jött haza a háborúból vagy olyan súlyos alkoholista lett, hogy nem tudott a család eltartásáról gondoskodni. (Ez ma is gyakori, nem a háborúk, hanem a válások miatt.)

Mit tudunk tenni?

Az önismereti munkának fontos része a családi történetek felkutatása, ismerete. Figyelni, hogyan hat ránk, amit az őseinktől örököltünk. Sokszor ennek csupán a tudatosítása is elég ahhoz, hogy változtatni tudjunk a berögzült mintákon. Van azonban olyan eset, amikor nem tudjuk kibogozni, valójában mi történt és ez most hogyan hat ránk. Vannak vizont olyan ismétlődések az életünkben, melyek nem megmagyarázhatóak a szocializációval. Ilyenkor érdemes családállításra menni. Ez egy olyan misztikus módszer, mely ugyan nem tartozik a pszichoterápia körébe, mégis speciálisan a transzgenerációs minták oldásában nagyon nagy hatásfokkal működik. A családállításban a lélek mozgása irányítja a folyamatot, a képviselők ennek adják át magukat, az állítás vezetője pedig ezt figyeli. Egyszer csak láthatóvá válik, hogy mi okozza a zavart a transzgenerációban, amit te most problémaként élsz meg.  Oldó mondatok és mozdulatok segítségével történik a gyógyulás. Sokszor az oldáshoz nincs szükség beszédre sem, csupán szemkontaktusra, egymás felé fordulásra és egymás felé mozdulásra. Az a célja, hogy a régi minták törlődjenek a tudattalanból és helyükbe újak épüljenek be, melyek egy kiteljesedettebb, boldogabb élet felé visznek.

Bedő Nóra,
Integrál családállító

 A cikkhez felhasznált forrás: Varga Katalin: A TRANSZGENERÁCIÓS HATÁSOK AZ EPIGENETIKAI KUTATÁSOK TÜKRÉBEN, Magyar Pszichológiai Szemle, 2011, 66. 3. 507–532.