Hogyan veszítik el a nők a hangjukat?
Jelenet egy női pszichodráma csoportból...
"Bírd ki, egy nőnek ez a feladata. Én sem léptem ki a házasságomból!" Te miért tennéd?" A nő feladata és kötelessége, hogy a férje mellett maradjon! Nézd meg, én sem váltam el apádtól! Én mindent megtettem értetek és végig csináltam, a keresztény vallás nem erre tanít." stb.
A hétvégén a nők fejlődésének egyik nagyon fontos témáját érintettük az integratív női önismereti csoportunkban. (https://www.rozarachel.hu/onismeret)
A nők, akikkel dolgozom okosak, sikeresek, műveltek és felelősséget vállalnak önmagukért. Mégis talán hihetetlen, de gyakran tudat alatt félnek attól, hogy nem kapnak elfogadást, ha nem hoznak ugyanolyan áldozatot, mint az őket megelőző generáció tette; anyjuk, nagyanyjuk, vagy akár anyósuk. Erről szólt az egyik dráma játék ma délelőtt!
Düh, szégyen, bűntudat
A játék megmutatta a csoportnak, hogyan vált a "kislány" (a főszereplő) az anyja és nagyanyja (tudattalan) dühének célpontjává, mert ő nem kényszerítette önmagát arra, hogy feladja személyiségét az anyaságért, a patriarchális társadalom által elképzelt egyenlőtlen házasságért. A felnőtté vált "kislány" viselkedése anyját, nagyanyját saját életének meg nem élt lehetőségeire emlékeztette.
Ha a lány elég értékesnek tartja magát, hogy a patriarchális kötelességek egy részét visszautasítsa - nem úgy mint az ősei - az könnyen felébresztheti az anyák, nagyanyák tudattalan dühét, irigységét, ami bűntudatkeltésben, hibáztatásban, ítélkezésben nyilvánul meg. Pont ez derült ki a mai játékban is.
Tapasztalatom, hogy a korlátozó hiedelmek és az irreális elvárások következtében sok nők mond le álmairól, vágyairól, sokan nyomják el hangjukat és a szükségleteiket, hogy megfeleljenek a kor nőiségről alkotott kulturális ideáljának.
Főszereplőnkhöz hasonlóan, a legtöbb nőben ez fojtogató, dühöt, depressziót, bizonytalanságot és fájdalmat okoz, mert a patriarchális kultúrákban nem szokás ezekkel az érzésekkel foglalkozni, és arra szoktatják a nőket, hogy kisebbrendűek és értéktelenebbek, mint a férfiak. Így ezek a nők, amikor anyák/nagyanyák lesznek öntudatlanul tovább adják lányaiknak ezeket, enyhe vagy akár súlyos érzelmi elhanyagolás, manipuláció, szégyen, bűntudatkeltés, túlzott elvárások vagy visszautasítás formájában. Ettől a kislány gyermek megélése az lesz, hogy vele nincs rendben valami. Azt érzi, hogy ő a felelős az édesanyja összes szenvedéséért, illetve azt hiszi, hogy akkor tudja boldoggá tenni az anyját, nagyanyját, ha jól viselkedik. Ő lesz a jókislány! Ez a magyarázata annak, amikor felnőtt korukban önmagukat okolják mindenért.
Lányok! Ha nem foglalkozunk ezekkel a mély fájdalmakkal, akkor az életünk valamennyi területére negatív hatás gyakorol.
Gyakran találkozom a női csoportokban azzal is, amikor egy anya hatalmas áldozatokat hoz annak érdekében, hogy kislánya legyen, miközben valóban elutasításként élheti meg azt, ha a lánya felülmúlja az ő gyerekkori álmait. Ezt érezteti lányával, burkoltan vagy nyíltan pl. úgy hogy tartozik neki vagy úgy, hogy az ő elismerésére szorul, ami rejtett de erős manipulációnak számít. Egy ilyen családi dinamika arra készteti a következő generáció leányait, hogy jelentéktelennek, rossznak, szerethetetlennek gondolják magukat, ezáltal megerősítsék és hitelesítsék anyjuk, nagymamájuk identitását anyaként - egy olyan identitás, amelyért rengeteg áldozatot hoztak, de alig kaptak érte elismerést vagy támogatást.
A dráma játék végére a főszereplő megértette, hogy az nagyanyja és anyja dühe nem is ellene irányult, hanem a patriarchális társadalmi berendezkedés ellen, amely azt várja el a nőktől, hogy áldozzák fel és teljes mértékben szorítsák háttérbe magukat annak érdekében, hogy gyermeket neveljenek és olyan házasságokba kényszerüljenek, amikben nem boldogok.
A patrirachális társadalom azt várja el a nőtől, veszítse el a hangjukat.