Beszámoló az első pszicho-irodalmi kultúrestünkről
Drága Ráchel!
Szeretném még egyszer megköszönni, hogy részese lehettem ennek a csodálatos estének. Felemelő érzés, mikor az ember ilyen értékeket, fontos érzéseket és gondolatokat kap. Fantasztikus a kezdeményezés, hogy az előadás után megoszthatjuk megéléseinket, hiszen bennem is sokszor hiányérzet marad, hogy nem lehet átbeszélni egy ilyen remek és hiteles szakemberrel, mint Te gondolatainkat egy ilyen élmény után.
Maga a darab is csodálatos volt. Rák Kati színművésznő is. Magával ragadott a történet és a személyisége is. Olyan könnyed és légies volt, hogy jelenléte bevilágította, felszabadította és betöltötte a teret.
Berta története számomra megerősítés volt olyan téren, hogy az életigenlésem helyénvaló, bármi is történjék.
Az én életemben nem voltak háborúk és olyan ezáltal elszenvedett veszteségek, mint az Ő életében, de a magam szintjén számos trauma ért engem is már eddig. Ápoltam és haláláig kísértem daganatos beteg Édesapámat. Talajvesztésem is volt bőven az elmúlt 49 évemben. Az első komolyabb, mikor Édesapámat majdnem börtönbe zárták egy gazdasági bűncselekmény miatt és csak a korrupt bíró miatt úsztuk meg, hogy tizenévesen apa nélkül maradjunk. Volt, hogy elvesztettük mindenünket és még ételre sem volt pénzünk. Szüleim szalonalkoholizmusa sem könnyítette meg mindennapjainkat és még sorolhatnám. Magányos gyerekkor volt ez.
19 évesen találtam meg az én „Bandimat”, akivel azóta is kapaszkodunk egymásba jóban és rosszban is. Vele sem mindig volt egyszerű az életem. Kétszer legalább elhazudta szerelmünket és házasságunkat, könnyű kalandokért, de kitartottam, mert úgy éreztem, hogy mi összetartozunk, annak ellenére, hogy fiatalabb korában nagyon nehéz természete volt. Három lánygyermekem születése és a velük eltöltött eddigi huszonhárom év is rengeteg nehézséget hozott….DE…mint Berta én is mindig felálltam egyedül traumáimból, veszteségeimből. Bármi történt is kerestem a megoldásokat a feladatokra, nehézségekre, tragédiákra, amiket kaptam az élettől.
Meglepetten hallgattam, mikor valaki várta Berta szenvedését és itt magyarázatot kaptam arra, hogy miért vannak olyanok, akik megkérdőjelezik optimizmusom és pozitív életszemléletem. Ezek szerint ők is azt gondolják, hogy nem vagyok hiteles és hazudok, mikor azt mondom, hogy „köszönöm, én jól vagyok” mert ezt ők nem értik és nem hiszik el, hogy ezt így is lehet. De én akkor sem fogom ezt másképp csinálni.
Nagyon megerősített ez az előadás abban, hogy nem kell, hogy szenvedéstörténet legyen az én életem.
Minden negatív tapasztalásból felállva eddig is éreztem mi a küldetésem.
Át kell adjam másoknak is az én történetemet. Elmesélve, hogy mindenből van kiút. Akkor is, ha gyermekem önbántalmazásra szánta el magát. Akkor is, ha majdnem elvesztettem életemet, vagy gyógyíthatatlan betegségekkel küzdök, amik fájdalmakkal teli hétköznapokat eredményeznek. Akkor is, ha becsaptak, ha értéktelennek tituláltak, ha nehéz volt a gyerekkorom, ha sok-sok fontos ember halála kísérte utamat.
Meg fogom találni a teret és az időt, hogy átsegítsek másokat is traumáikon. Mert az élet szép és minden nap egy új nap. Életörömömet és megéléseimet szeretném mások javára fordítani.
Egyetlen nagyon erős negatív megélésem volt az este során. Mégpedig az, hogy borzasztóan nagy teher a transzgenerációs traumák hordozása. Szívem szerint megöleltem volna mindenkit, akit ez érint. Lelkemet szorongatta, mikor hallgattam történeteiteket. Nem volt még ilyenben részem, bár mikor Auschwitzban jártam éreztem, hogy még a levegő is nehezebb és a vonat állomásnál a táborban, alig bírtam elfojtani könnyeimet, mikor elképzeltem, hogy ott választották szét a családokat. Megrázó volt a másik oldal története is hallgatni, amit az a fiatal hölgy mesélt, akinek nagyapja a kínzók között volt.
Ezek az elbeszélések, azonban előhoztak nálam egy nagyon erős gondolatot és fájó érzést. Azt, hogy én nem ismerem származásomat, eredetemet és hogy milyen fontos, hogy ismerjük családjaink történetét. Nálunk a hallgatás volt jellemző, mikor előkerültek ilyen témák. Légüres térben érzem most magam ettől. Instabil állapot, mikor az ember gyökértelen, hisz nem tudja, hogy mit is hordozhat magában a transzgenerációs traumákból és ezeket hogyan is kutassa fel és oldja meg, hogy még könnyedebb legyen az élete.
Tehát ez az este két fontos feladat elé állított engem. Az egyik, hogy megismerjem a saját történetemet, hogy legyenek saját meséim, amit átadhatok majd a gyermekeimnek és azt, hogy másokat elsegítsek oda, hogy a nehézségeikben is tudjanak örülni a napsütésnek, a madárcsicsergésnek és az életnek.
Köszönöm, hogy elolvastad levelemet! Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy újra találkozhattam veled! Mind az egyetemen, mind a nálad átéltek felszabadító érzéseket hoztak bennem. Remélem, hogy még lesz lehetőségem tőled tanulni, téged hallgatni és részese lenni az elkövetkező irodalmi és kulturális esteknek!
Sok sikert kívánok törekvéseidhez és munkádhoz!
Megkérdőjelezhetetlenül hiszek abban, amiben Te is…hogy más hangon és csendtöréssel egy jobb világot teremthetünk!
Szeretném neked felajánlani, hogy ha bármit hozzátehetek életjobbító munkádhoz, számíthatsz rám önkéntesként, társadalmi munkában!
Várom következő találkozásunkat!
Végtelen szeretettel ölellek!
B.E.