| Csupor Anna | Veszteségek

Amikor nehezített terepen kell feldolgozni a feldolgozhatatlant – A kumulált gyászról

Életünk során megannyi veszteség ér bennünket. Nemcsak a haláleset, de a betegség, szakítás, válás, munkahely vagy barát elvesztése is lehet nagyon fájdalmas, különösen, ha váratlanul érkezik. 

Segítőként néha hihetetlenül nehéz történeteket osztanak meg velem hónapokról, évekről, amikor a veszteségek egész sora tépázza a szenvedés súlya alól menekülni szándékozó gyászolót. A történetek által, melyek egyre csak gyűlnek a szívemben és a lelkemben, bepillanthatok mások életébe, érzem a fájdalmat, gyötrődést, szeretetet, szenvedélyt és a szenvedést is. Ugyanakkor számtalan történet hordoz gyönyörű pillanatokat is, ezek erős családi, baráti támogatásról, szeretetről és megbocsátásról szólnak. 

Amikor cunamiként, sorban érkeznek a tragédiák.

A veszteségeinket megélni, elfogadni, feldolgozni és jó esetben még tanulni is belőle, embert próbáló feladat. Az a megfigyelésem, hogy a csoportokba jelentkezők nagy része nem az első csapást kapja az élettől. Mert egy veszteséggel még csak-csak megbirkózik mindenki, egyedül vagy családi, baráti segítséggel. Na de a második, harmadik, sokadik veszteség után már nagyon nehéz újra talpra állni. Jogosnak tűnik az újra és újra felvetődő kérdés: „Mit tettem, mivel érdemeltem ki, hogy ezt a sok csapást méri rám a sors?”  Nehéz, szinte lehetetlen erre megnyugtató választ adni. 

A kumulált gyász halmozott gyászt jelent.

Amikor még nem is voltunk képesek feldolgozni veszteségünket és máris érkezik egy következő, amire rárakódik egy újabb és egy újabb. Ilyenkor a gyászból azonnal egy másik gyászba esünk és a gyász jellegzetes tünetei - mint az ingerlékenység, érzelmi hullámvasút, figyelési problémák, kiüresedettség, az alvási és evési zavarok, valamint a számtalan nehéz érzés halmozottan és erősebben jelentkezhetnek, akár tartóssá válhatnak. Előfordul, hogy egy kisebb veszteség felerősít egy korábbi „nagyobb” veszteséget, mely nem volt feldolgozva. Ilyen lehet, amikor egy távoli rokon halála, a várnál nagyobb mértékben rendít meg minket. Ilyenkor nem értjük, miért érezzük annyira letaglózottnak magunkat. Ennek oka lehet, hogy egy szorosabb kapcsolatot nem gyászoltunk el megfelelően, a friss esemény azonban felerősödött érzelmeket indukál. De előfordul, hogy a személy veszteségét házi kedvencünk vesztesége követ, esetleg egy állás elvesztése. 

A feldolgozás és az élet új alapokra történő helyezése hosszabb időt vesz igénybe. Sokan kérdezik, mit is jelent az, hogy feldolgozni a gyászt? Az első időben a család, a barátok azok, akik valamiféle vígaszt adhatnak. Akiknek lehet sírni, emlékezni, beszélni. Áldás, ha van erre mód. A gyász terén napjainkban elterjedt az a magatartás, amikor a gyászoló elfojtja az érzéseit, igyekszik úgy élni tovább, mintha semmi sem történt volna. Számos tapasztalati és vizsgálati eredmény bizonyítja azonban, hogy ez pszichés tünetek vagy pszichoszomatikus betegségek kialakulásához vezethet. Amikor megkérdik tőlem, mit lehet tenni, mindig adok megerősítést, abban, hogy az érzelmek kifejezése gyógyító. Nem szabad elnyomni azokat. 

Elmondom, hogy igenis, foglalkozni kell a gyásszal, aktívan. Mit jelent ez? Olvasson szakirodalmat, hogy megértse, milyen folyamatok történnek, illetve, hogy a sok nehéz érzés jelenléte igenis, normális. Az aktivitás azt is jelenti, hogy ne nyomja el az érzelmeit, hanem élje meg, majd fejezze ki őket. A kifejezés eszköze pedig a kívülre tevés. Beszélni kell róla, jöjjön ki minden gondolat, érzelem. De kívülre tevésnek nevezzük a napló- vagy levélírást is, hiszen mindkettő segíti az érzelmek megélését, kifejezését. Ezek a tevékenységek egyrészt megkönnyebbülést hoznak, másrészt jobban megértjük saját magunkat.   Ilyenkor nemcsak röpködnek a fejünkben a gondolatok, de azokat strukturáltan megfogalmazzuk, leírjuk, ezáltal tisztábban látjuk őket. Mindez segíti a gyászfolyamatot.

Mindamellett, hogy foglalkozunk fájdalmunkkal, szomorúságunkkal, veszteségünkkel, lelkünknek szüksége van pihenésre is. Nem szabad 24 órában csak szenvedni, néha ki kell kapcsolni. Adjuk meg magunknak a mindennapi kis örömöket, vegyük figyelembe szükségleteinket. Ha a gyász elején nem is, később, fokozatosan, pici lépésenként kezdjünk el figyelni magunkra. Sokan azért félnek ezt megtenni, mert félnek, hogy akkor elfelejtik a szerettüket. Vagy lelkiismeret furdalásuk lesz a megélt öröm miatt. De az, hogy megengedjük az örömet, nem azonos a felejtéssel, nem azonos a szeretet elengedésével. Annyit jelent, hogy nem engedjük, hogy beleroppanjunk a fájdalomba, hiszen mindenkinek van valami, amiért érdemes reggel felkelni, a család, egy gyerek, egy kisállat, vagy akár mi önmagunk. Mozogjunk, pihenjünk, olvassunk, sétáljunk a természetben, nézzünk meg egy jó filmet, meditáljunk, mindenki tegye meglátása szerint. Először, ez olyan lehet, mintha valamiféle párhuzamos valóságban élnénk. De higgyük el, hogy ezek a párhuzamos érzések jól megférnek egymás mellett. Lehet bennünk egyszerre fájdalom, szomorúság, akár harag vagy lelkiismeretfurdalás, ez nem zárja ki azt, hogy megélhessünk könnyebb pillanatokat, kisebb-nagyobb örömöket is. 

Ahogy a veszteség elkerülhetetlen, tudnunk kell, hogy a gyógyulás is szükségszerűen bekövetkezik. A gyász feldolgozása azt jelenti, hogy a gyászoló érzéseiben és emlékeiben megjelenik az elhunyttal kapcsolatos múlt, emellett azonban képessé válik a megfelelő életvitelre, újra bűntudat nélkül tud örülni az élet szépségeinek, képes életének folytatására és céljainak megvalósítására. Egy-egy segítő beszélgetés, esetleg csoportban való részvétel ennek a változásnak a kérdéseiben, az útkeresésben is segíthet.

Kapcsolat

  • MÁS HANGON Tanácsadó és Pszichoterápiás Központ
    1126 Budapest, Böszörményi út 34/A, 1. lh. Fsz. 1.

  • nok@mashangon.hu


© Róza Ráchel 2021. Minden jog fenntartva.